Meglepő hír, hogy a svédeknél divatba jött a fakír gumiszőnyeg, amin a szegecseket kemény műanyaggal helyettesítik, hogy idomuljon korunk fogyasztójához, aki képes ezt betuszkolni tágas nappalijába, hogy valami nyugtató zene mellett, ráfeküdve oldja a stresszt és a megannyi terhes ingert.
Az elmúlt tíz napot volt szerencsém a londoni Sirius Records stúdiójában tölteni, ahol Nereus Joseph (aki társalapítója is a kiadónak) kezembe nyomta a frissen elkészült lemezét. Címe Real Rebels Can’t Die (Igaz lázadók nem halnak meg), azt hiszem, mindent elárul.
Nereus Joseph karrierje 1979-ben kezdődött együttese, a Coptic Roots élén.
Véletlen folytán akadt a kezem ügyébe a már nevében is furcsa, nem pont a mainstreem irányt követő egyszemélyes előadó lemeze. Az idei évben sem volt hiány az új és régi női popentitások világában. A The Knife egyik leányának mellékvonala Fever Ray művésznéven adott ki lemezt, ami nem tűnt nagy elrugaszkodásnak az anyazenekartól, de semmiképp sem elhanyagolható produktum.
A lemezt, amelyet ma helyeztem nagyítóm alá, egy Angliában élő, jamaicai származású hajléktalan nyomta a kezembe. Egy konferencia alkalmával ismertem meg jó néhány Londonban élő, jamaicai hajléktalant, akik – mihelyst megtudták, hogy van némi közöm a reggaehez – azonnal adtak három albumot, hogy hallgassam meg őket, és mondjak róluk véleményt.