2012-01-31
Olvass tovább
2011-08-04
Olvass tovább
2010-07-06
4
Olvass tovább
CK
2010-05-13

Ígéretünkhöz híven feltettünk kérdéseinket a BRFK-nak a GMM végén bemutatott igazoltatásokkal kapcsolatban. Levélváltásunból kiderül, hogy a BRFK terel és a lényegi kérdésekre nem hajlandó válaszolni. Ami arra enged következtetni, hogy – hasonlóan az utóbbi idők diszkórazziáihoz – minden teljesen jogszerűen történt, mi pedig örüljünk, hogy a közbiztonságot, a közrendet sértő, veszélyeztető körülményt, illetve cselekményt idejében elhárították. Hiszen bennünket szolgálnak és védenek!

1
Olvass tovább
CK
2010-05-12

A magyar rendőrség ismét bizonyította, hogy nemcsak tehetetlen, de a jogsértéstől sem riad vissza, ha politikai érdekeket kell kiszolgálnia. Legalábbis ami a rendőri vezetőket illeti, hiszen azt senki sem gondolja, hogy a helyszínen szolgálatot teljesítők egyszer csak úgy döntöttek, hogy épp itt az ideje mindenkit igazoltatni.

3
Olvass tovább
CK
2010-05-10

Délután 3-kor, a magazinok pakolása közben kapott el minket az eső és kicsit meg is ijedtünk, hogy sok kenderbarát inkább az otthoni, békés tiltakozás mellett dönt. Szerencsére csak annyi történt, hogy a mulatság kicsit későbbre tolódott, de végül a jó idő és a koncertek mindenkit kárpótoltak, melyeken, a sajtóbeszámolókkal ellentétben este hét-nyolc körül már mintegy ezerötszázan bólogattak csendesen üldögélve, arcukon sodrott mosollyal.

3
Olvass tovább
CK
2010-05-03

Svédország hallatán valószínűleg senki sem a liberális drogtörvényekre asszociál. Ezért is sajátos annak a 26 éves, Eslövből származó fiatalembernek a története, aki egy napon némi hasist vett magának, majd a pszichedelikus élménnyé fajult otthoni tesztelést követően elindult a rendőrségre, hogy megossza a kékekkel azt a gyanúját, miszerint az ő áruját bizony felüthették valamivel.

1
Olvass tovább
CK
2010-04-08

Az európai ökopártok mellett az ausztrálok is elkezdték magukat aktivizálni drogkérdésben. Sylvia Hale, az ausztrál zöldek vezetője kijelentette, hogy a drogkereső kutyák nem nyújtanak hatékony segítséget a rendőrségnek a dílerek felderítésében, és ezt ők is nagyon jól tudják. A statisztikákból kiolvasható, hogy az ebek leginkább a csekély mennyiségeket birtoklókat találják meg, és alig 0,5-2,5 százalékban bukkannak a dílerek nyomára.

Olvass tovább