Jelen rovat előző két darabja, a könnyűdrogok és azok világába kalauzoló, illetve világ-, tudat- vagy éppen világtudat-módosító hatásait vizsgáló korai remekművek voltak. Míg a Szelíd motorosok egy végérvényesen el-, pontosabban letűnt világ és csak a töredékeiben, emlékeiben megmaradt hippi életérzés, életvitel elégikus látlelete volt, addig a Nagyítás már a modern társadalom értelmiségének dobott, szociológiai tanulmányként is értelmezhető, elvont és zavarba ejtő fricska.
Mindkét alkotásban a marihuána mint menekülési alternatíva jelent meg. Azonban míg az első esetben a szabadság kiteljesedését és a konfliktusmentes boldogságot hozta el, addig Antonioninál már egy sokkal elidegenedettebb környezetben, divatossá vált habitusként rákényszerítő mechanizmusát képezte a  reménytelen boldogságkeresésnek a talmi értékek világában, ahol az ember vagy felveszi azt a bizonyos labdát, vagy megtébolyodik.
És ha már téboly. A hazai, megkockáztatom, a világ filmművészetének talán legnyomasztóbb, a drogosok poklát bemutató filmje 2004-ben került közönség elé. Ne feledjük, hogy alig négy évvel vagyunk Aronofsky Rekviem egy álomért című remeklése után, és akik akkor azt gondolták, annál depresszívebb mozgóképet nem lehet forgatni a témában, rádöbbenhettek: bizony lehet, ráadásul idehaza.
Fliegauf második nagyjátékfilmje a Dealer, mely egy exdrogosból nepperré vált figura utolsó, vagy talán utolsó utáni napját mutatja be, mert mint tudjuk, a pokolnak sok definíciója létezik. Az adott napi ügyfeleit sztoikus nyugalommal felkereső szűkszavú figurát Keresztes Felicián hozza, eszköztelen bravúrral. Keveset tudunk meg a karakterről, apró információmorzsákból, töredékekből állíthatunk össze jellemrajzot, ugyanúgy, mint az ügyfelei esetében. Többségük démoni figura, akiknek már esélyük sincs arra, hogy...
A címszereplő, különös nyitányként, rejtélyes vallási vezetőhöz teszi üzleti körútja első látogatását. Utána a szinte teljes testfelületén összeégett, kórházi ágyon haldokló haver következik, aki egy aranylövésért könyörög. Aztán egy másik ügyfele, talán volt szeretője, akinek kislánya vélhetően pont tőle származik. Majd két matematikaszakos, vizsgára készülő, gombával túlpörgetett egyetemista lányt is megismerhetünk, akik segítséget kérnének, de a „megváltás” után ilyen nincs, csak a beállt tudatállapot, mely vagy eszelős tempójú számolást, vagy katatón állapotot eredményez. Felbukkan egy apa is, akit nem látunk, csak a folyóparton lévő gödörből halljuk, ahogy az ott álldogáló gyerekeivel (saját sírját?) ásva diskurál, és a dílert várja. Aztán felrémlik egy volt iskolatárs, aki épp megpróbál leállni, mégis rendel, csakúgy, mint a többi, szimbolikus-kísérteties, sötétségbe csúszó, zuhanó figura.
A letaglózó erejű film tempója fagyosan higgadt, egy pillanatra ki nem zökken, akárcsak Szatmári Péter operatőr szürkére szűrőzött, állandó mozgásban lévő, a szereplőket folyamatosan körbejárva figyelő kamerája. A szuggesztív látványt végigkíséri, majd a záróképsorban magyarázatot nyer a monoton, idegtépő zörejvilág, s a kettő együtt hibátlan egységbe foglalja, zárja a bő kétórás mesterművet.
Végezetül, noha ez itt nem a hagyományos értelemben vett reklám helye, megemlítendő, hogy a film kétlemezes DVD-változata a mű valódi értékének függvényében nagyon korrekt összegért, igényes kivitelben, ezerháromszáz forintért kapható a forgalmazónál. Az extralemezen lévő tartalom figyelemre méltó, és igen, azok a bizonyos kivágott jelenetek is megnézhetők.