Fűgalaxis útikalauz fogyasztóknak

Elképesztő fejlődésen ment keresztül a fajtanemesítés az utóbbi évtizedben, elég csak az automatikusan virágzó és a CBD-vel dúsított variánsok robbanásszerű terjedésére gondolni. Néhány kutató szerint azonban még az út elején vagyunk, és az igazi robbanást az összes fajtát magába foglaló DNS-térkép elkészítése fogja jelenteni.

 

Az orvosi célú használat és a legalizációk feltartóztathatatlan terjedése nemcsak új fogyasztási módokat hívott életre, hanem az újabb fajták iránti igényt is, melyek mostanra megszámlálhatatlan számú kannabiszkupán mérkőzhetnek meg egymással. A kevéssé ismert kannabinoidok és terpének tulajdonságainak megfelelőbb feltérképezése is egészen biztosan befolyásolja a további nemesítések irányát. Mowgli Holmes, korábbi HIV-kutató azonban úgy véli, az igazi változást és a fajták új generációját a DNS-szerkezetek feltárása hozza el. A Phylos Bioscience társalapítója cégével azt az ambiciózus célt tűzte ki, hogy a világ összes kannabiszfajtájának lejegyezze a DNS-szerkezetét, ami Holmes szerint ma még elképzelhetetlen fajták megjelenését eredményezi.  A Phylos Bioscience nagyon látványos honlappal rendelkezik, ahol már most is meg lehet tekinteni a kannabiszfajták háromdimenziós galaxisának prototípusát és a kapcsolatot az egyes variánsok között. A bolygókként megjelenő fajtáknál jól kivehető, hogy mely gandzsák gyakorolták a legnagyobb hatást a kannabiszuniverzumra, és mely fajták mutatnak genetikai hasonlóságot. Az egyes bolygókra kattintva megjelenik a mintavételezés helye és esetenként a bolt vagy a gyógyszertár neve, ahol a mintát beszerezték. Utazó módba kapcsolva elmélyedhetünk az egyes fajták rejtelmeiben, hogy például milyen típusok keresztezéséből állíthatók elő és hogy hol történt a nemesítés. Bár a galaxis már most is elég népes, még több mint ezer fajta bevitele várat magára.

A projekt természetesen túlmutat a vizuális ínyencségen. A Phylos munkatársai azt remélik, hogy útmutatásuknak köszönhetően a gyógyászati és rekreációs célra értékesítő gyógyszertárak és üzletek következetesebben tudják majd kínálni az adott variánsokat, és biztosítják, hogy az adott néven értékesített gandzsa bizonyosan a megfelelő fajtát takarja. A genetika feltérképezését mostanra más is elvégezheti: a cég piacra dobott egy genetikai tesztelőkészletet, amitől azt remélik, hogy standarddá válik az iparágban. Az online elérhető genetikai adatbázis azonban nem mindenkit tölt el örömmel, sokan azért aggódnak, hogy ez megkönnyíti a mezőgazdasági és gyógyszeripari óriások dolgát a kannabiszpiac leuralásában. A Phylos dolgozói viszont abban reménykednek, hogy munkájukkal a kisebb nemesítők érvényesülését fogják segíteni. Céljuk a fajták minél nagyobb változatosságának elérése, ami tovább növeli a kannabisszal kapcsolatos több ezer éves tudásunkat.

Megosztom...