A drogbűnözőket lecsukni kell! Ezzel a címmel és elsődleges üzenettel vonult ki az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) 3 fős kommandója a margitszigeti nagyrétre, hogy ezúttal is – mint minden évben – a Kendermag Egyesület rendezvényének apropóján jusson 15 percnyi hírnévhez.
Egészséges Stágel Bence IKSZ elnökhelyettes szerint a jelenlegi katasztrofális egészségügyi, társadalmi, politikai, gazdasági, bla, bla, bla, bla helyzetben beláthatatlan következményekkel járna a legalizálás. Mert ami számára beláthatatlan, vagy felfoghatatlan – például hogy van olyan ember széles e hazában, aki nem úgy szeretne élni, ahogy ő, nem kívánja az ő nagyon keresztény, és nagyon egészséges értékrendjét, életvitelét magáévá tenni és még csak nem is hajlandó ezért bujdosni, szégyellni, vagy ostorozni magát.

A szigorúbb büntetőpolitika az egyetlen megoldás az ifjú keresztes lovag szerint, aki pusztán felebaráti szeretetből lecsukatna mindenkit, aki beleszív egy spangliba. Az elkóborolt bárányka talán már elfelejtette Krisztus utóbbi földi helytartójának, II. János Pál pápának szavait, aki arra intett, hogy ne használják a büntetőtörvénykönyvet a fogyasztók ellen. Rendes fiú ez a Bence, már látom is kibontakozni az újabb keresztény politikus sziluettjét. Kell is az utánpótlás, hiszen elődje – a tavaly lapunkat feljelentő Rétvári Bence – egészen az államtitkárságig mantrázta magát.
Bencéink első számú prevenciós célja papíron a „kipróbálókat felvilágosítani”, de ezzel egy időben minden fórumot beakarnak tiltani, ami a marihuánával foglalkozik. Mert a felvilágosításhoz ugyebár nem kellenek kommunikációs csatornák, a srácok majd vasárnap odamennek mise után Bencéinkhez, és a Szent Imre plébánia lépcsőjén mind felvilágosulhatnak. Ha hihetünk Dr. Zacher becslésének, akkor alig negyedmillió – keresztény és pogány – embert kell meggyőzni a szabadidős tevékenységük tarthatatlanságáról. De fel a fejjel, Rétvári bíboros színe elé járuló utolsó bárányka minden bizonnyal még egy üveg kereszténydemokrata pezsgőt is kap jutalmul, amiért hitet tett a józan KDNP-drogpolitika mellett!
halvány lila fogalmuk sincs
Megnéztem az IKSZ drogprevenciós oldalát ( http://www.neszivdmeg.hu/ ), sőt az egészet végig is olvastam, mert már nagyon untam, hogy évente egyszer kivonulnak és az a legfőbb üzenetük, hogy ők TILTAKOZNAK! Szóval átolvastam az egész honlapot és rájöttem, hogy ők valóban komolyan foglalkoznak a prevencióval. Minden egy helyen, hiteles forrásból. Ajánlom mindenkinek!
Ezek után gondoltam, ha már ennyire közel kerültem a keresztény értékrendhez, megnéztem az IKSZ honlapját is. De mivel a drogprevenciós oldaluk olvasása közben eléggé elfáradt a szemem, már nem volt kedvem azzal a rengeteg információval bajlódni, így inkább különös figyelmet fordítottam a fényképalbumukra. Érdekelt hogyan is szórakoznak a stabil jövőképpel rendelkező józan fiatalok.
Őszintén megmondom, eddig nem értettem, hogy egy ilyen szervezetbe miért lépnek be az emberek. De most már látom: Stágel alig néhány bulifotón szerepelt úgy, hogy ne egy dobozos sört, vagy egy nőt szorongatott volna (vagy mindkettőt).
Miután leesett, hogy egy ilyen "partin" még razziától sem kell tartani, eldöntöttem hogy belépek. :D
Úgyhogy 1+1 jó hír az IKSZ-nek. Egy valaki megnézte a honlapotokat, úgyhogy már nem volt hiábavaló a munkátok!
Ez jó!
Bazz... Tényleg jó a drogprevenciós oldaluk! Akkor ezt értik az alatt, hogy az egyik legfontosabb célkitűzésük: "Működésünk során az ország - különösen az ifjúságot érintő - problémáinak feltárása, azokra gyors, pontos válaszok megfogalmazása"? :) Szép munka, csak így tovább!
TILTAKOZOM!
gmm a plébániána lépcsőjén!
A következő gmm-et a szent imre plébánia lépcsőjéhez kéne szervezni, a vasárnapi mise utánra. A margitsziget árpád-híd felőli csücske úgyis nagyon kiesik :)
hozzászólás
A kereszténydemokraták jó lenne ha ebbe a droglegalizációs dologba nem szolnának bele, ha egyszer azt se értik miről van szó inkább maradnának csöndbe.Ezt a marihuána tüntetést is reklámnak használták fel, hogy dumálhassanak a cannabis ellen a kordon melett. Tiltakozok az ilyen buta emberek sztupid magatartása ellen.
Hát segítsünk nekik a beláthatatlan dolgokat belátni.
jelenlegi katasztrofális egészségügyi, társadalmi, politikai, gazdasági, rendszer...
Na ez igazából legnagyobb részben szerintem az ország balfasz vezetőinek hibája....tisztelet a kivételnek
Na ha már nem tudják megoldani az utánanézést akkor segítek nekik hátha véletlen erre nézelődnek ők is.
Egészségügy:
http://egeszseg.origo.hu/cikk/0731/908026/20070730_kannabisz_marihuana_t...
és ezeket tudósok állapították meg...
Másrészt nem egy országban használják gyógyszer ként is
társadalmi:
Igazából nem kell szerintem ezt feszegetni sokan fogyasztják ma is Magyarországon és aki eddig nem akarták fogyasztani ez után se fogja. És mivel nagy a fogyasztók száma nem igazán lehetne érezhető a változás.
gazdasági:
Igazából ha tüntetnek a legalizálásárt nagy valószínűséggel ha boltokban lehetne kapni akkor meg is vennék az emberek és erre is nyugodtan rátehetnék az adót már megszoktuk hogy mindenért adóznunk kell.
Hogy a legérthetetlenebbek is megértsék de már tüntetéseken is többször előjött hogy évi több 10 ha nem 100 milliós bevétel lenne belőle az államnak.
(Nekem javító hatásúnak tűnik)
Ha valaki nem ért egyet az írja le az ő meglátását ...
állam és egyház
Az államot és az egyházat határozottabban el kell választani egymástól, ez minden vallás, de főleg minden politikai párt esetében alapállás kéne hogy legyen. Vallási nézetek, hitbéli meggyőződés alapján nem szerencsés egy országot vezetni (lásd Irán). Nem az általuk képviselt értékrenddel van baj, és nem lenne baj az sem, ha többen élnének a szerint. De erre nem lehet törvényekkel rákényszeríteni az embereket, főleg mióta személyesen számolnak el az Istenükkel (lásd reformáció). Az egyházak ráadásul a legkevésbé sem demokratikus intézmények, tehát a Parlamentben szervezetileg egyikük képviseletének sincs helye!