Magyar résztvevő először a ’99-es fesztiválon lépett színpadra a Rototom Sunsplash-en. Ekkor a Ladánybene lévén az egyetlen magyar reggae zenekar, kellemes koncertet adott a Camping Girasole-ban. Még nem indult útjára a European Reggae Contest, így tényleg igazi áttörésnek számított a magyar reggae történetében, hogy Miksáék játszottak a fesztiválon.
A következő, és egyben a legnagyobb sikert elért magyar együttes 2007-ben az Irie Maffia volt. Az ekkor már Senával felálló alakulat második helyezést ért el a döntőben. Ugyanebben az évben a Riddim Colony is indult és néhány internetes fórumon méltatlankodtak is, hogy a zsűri szerintük nem kiegyensúlyozottan működött. Akár, hogy is történt, két évvel később a Riddim Colony frontembere Gregory Ras is már a Nagyszínpadon játszott, majd 2010-ben is fellépett a Rototomon. Ez utóbbi alkalommal már a Budapest Riddim Band kísérte a Lion Stage-n. A Ladánybene 2009-ben ismét szóhoz jutott, mégpedig azzal, hogy az évek óta nagy sikerrel zajló Ladánybene Reggae Camp csatlakozott az ekkor már egész Európát (és Dél-Amerikát) lázban tartó European Reggae Contest-hez.
Ebben az évben 8 magyar indulója volt a versenynek, a legjobban a Kingston Cruisers zenekar teljesített, akik végül a 445 induló közül az előkelő 5. helyezettként zártak. Egy évvel később 2010-ben a LB 27 menedzsmentje elérte, hogy hazánk külön térségként vegyen részt a kiírásban, rekordszámú 13 jelentkezővel, akik közül végül is a pécsi Zagastic formáció képviselte Magyarországot. Érdekessége, hogy CéAnne tagja volt ennek a csapatnak. 2011 a magyar reggae-nek és a Ladánybene Reggae Camp-nek sem kedvezett (a bizonyos West Balkán események következményei miatt), és a Rototom ismét „kelet-európai” versenyt hirdetett. Ez idén sincs másként. A rövid kitekintés után pedig lássuk, hogy az idei 2012 – es kiírásban milyen magyar bandák indulnak.