Mambo number one

Belgium második kannabiszklubja precedenst teremt

A holland Wietpas-törvény, mely regisztrációhoz kötötte a coffeeshopok látogatását, és megtiltotta a külföldiek kiszolgálását, rövid idő alatt megbukott, de egy jelentős eredményt mégis fel tudott mutatni: életre hívta Belgium második Cannabis Social Clubját, a Mambo CSC-t! A megnyitáshoz vezető utat maga a klub alapítója, Michel Degens mesélte el a prágai Cannafesten, akit azóta a hatóságok is felkerestek.

Degens a holland határ közelében, Maastrichttól lőtávolságnyira nőtt fel, a belgiumi Hasseltben. 1992-ben próbálta ki a marihuánát, két évvel később már magának termesztette, és ma, 38 éves fejjel is ugyanolyan szívesen lazít egy kis gandzsával, mint 20 éve. A határ közelsége miatt rendszeresen Maastrichtba járt vásárolni, s annyira megkedvelte, hogy pultosmunkát vállalt a Heaven 69 coffeeshopban. Degens jószívvel gondol az ott töltött öt évre, melynek 2012-ben a Wietpas vetett véget. Az elsősorban a drogturizmus felszámolására irányuló törvény értelmében ugyanis belgák többé be sem léphettek a boltba. Hiába dolgozott már ott öt éve, és adózott a holland államnak, Degens elveszítette a munkahelyét, és hazaköltözésével a barátait is. Ekkoriban indult az első belga CSC, az antwerpeni Trekt Uw Plant (Róluk szóló cikkünket lásd a CK Magazin 2013/4. augusztusi számában, vagy online itt – A Szerk.), ahol a termesztői közösségen keresztül megoldották, hogy a belga törvénynek engedelmeskedve mindenki csak egy növényt termesszen. A klubba Degens is belépett, és amikor kevesebb ráfordítással, organikusan és jobb minőségben szüretelte kedvenc Amnesia Haze-fajtáját, mint anno Hollandiában, visszatért a Belgiumba vetett hite. De minthogy szülővárosa 60 km-re van Antrwerpentől, Degens azon kezdett töprengeni, miként indíthatna el egy hasonló CSC-t Hasseltben. Ennek megtervezéséhez a legalkalmasabb személytől kapott segítséget, az ENCOD nevű európai drogpolitikai projektet koordináló és nem mellesleg a Trekt Uw Plantet is működtető Joep Oomentől.

Startup & House rules

A klub a legszűkebb családi környezet közreműködésével indult. Degensnek édesanyja és barátnője segített, kutyája és legjobb barátja, Mambo pedig a nevét kölcsönözte. A helyszín kiválasztásában fontos szempont volt, hogy semmiképp se tűnjenek holmi törvénykerülő hippiknek, még kevésbé bűnözőknek, ezért egy irodaházban rendezték be klubhelyiségüket. A cannafestes előadás idején, tavaly novemberben a Mambo CSC még kevés taggal rendelkezett, így mindenki önkéntesként dolgozott a klubban, de Degens már akkor is bízott benne, hogy ez idővel változni fog. Január elején a sikeres médiaszerepléseknek köszönhetően 88 klubtagról és további 200 várólistára került jövőbeli csatlakozóról tudott beszámolni. A termesztőszövetkezet tagjainak anyagilag is hozzá kell járulniuk a Mambo működéséhez. Az éves tagsági díj 25 euro, emellett a tagok további 7 eurót fizetnek a növényükről szüretelt gandzsa grammjáért, hogy fedezzék a termesztők munkáját és az üzlet adminisztratív kiadásait. A klub több termesztőszobával rendelkezik, az előadás időpontjában a legkisebben kilenc, a legnagyobban pedig harmincöt növényt ápoltak egyszerre. A belga törvények előírják, hogy egy adott személy egyidejűleg csak egy növényt nevelhet. Ez két lehetőséget kínál: az első, kézenfekvő lehetőség, hogy a CSC tagja egyedül neveli és szüreteli le a saját növényét. Ennek a megoldásnak az az előnye, hogy a klubtag a kedvenc fajtáját választhatja, hátránya viszont, hogy ki kell várnia a két-három hónapot, amíg beérik a termés, ami ha nem sikerült ideálisra, lehet, hogy nem is tart ki a következő szüretig. Ezért választja a többség a másik megoldást, melyben egyszerre többen birtokolnak egy növényt, amivel ugyan csak a termény egy részét kaphatják meg, de  kiküszöbölhető a hónapokon át tartó várakozás. A belga törvénynek azonban egy másik kikötése is van: egy ember maximum 3 gramm marihuánát tarthat magánál legálisan. Adódik tehát a kérdés, hogy miként juthat a kertész a növényéről leszüretelt, akár 100 gramm mennyiségű gandzsához. A megoldást a törvény szó szerinti értelmezése nyújtja: a klubtagok a gandzsa mellett külön csomagolásban megkapják a növény leveleit, szárát és gyökerét is, így hazafelé tartva az őket igazoltató rendőrnek bátran mondhatják, hogy náluk nem 80 gramm fű, hanem egy teljes növény van. Igaz, hogy már darabokban, ám azt nem köti ki a törvény, hogy a maximálisan birtokolható egy növénynek életben és egy darabban kell lennie. Szemben viszont a dílerek vevőivel, a klub tagjai igazolni tudják, hogy honnan származik a náluk talált kannabisz, így a rendőrök nem is remélhetik, hogy rajtuk keresztül eljuthatnak bűnszervezetekhez. A klub első két évében nem indult eljárás a tagok vagy a Mambo CSC ellen, amit Degens a rendőrség azon belátásaként értelmezett, hogy a klubtagok a tevékenységükkel nem haszonszerzésre, hanem a törvény adta szűk kereteken belül önmaguk számára kis mennyiségű, de jó minőségű kannabisz előállítására törekednek. Nem minden csoda tart azonban három évig.

Hívatlan vendégek

A hatóság iránti bizalom a Karácsony előtti héten tört meg, amikor a rendőrök akciót hajtottak végre a Mambo-klub ellen. Az üggyel kapcsolatban megkerestük Degenst, aki elmesélte, hogy a közegek pont akkor találták meg, amikor épp készült szétosztani a klubtagoknak a növényükből származó termést, így az igazoltatásakor 60 külön csomagból összesen 1100 gramm marihuána került elő. A hatóság ezt elkobozta, majd házkutatást tartott Degensnél, ahol 27 palántát talált. A növények a Mambo-klub tulajdonát képezték, és Degens mindegyikről dokumentációt vezetett, emellett gyógyászati receptet és orvosi ajánlást is fel tudott mutatni. Az intézkedő rendőrökkel kapcsolatban elmondta, hogy felsőbb utasításra cselekedtek, és nagyon udvariasan viselkedtek a házkutatás során, mindez azonban nem változtat a tényen, hogy az ügye bíróságra kerül. Konkrét vádat még nem fogalmaztak meg, és elképzelhetőnek tartja, hogy az ügy el fog húzódni, hiszen Belgiumban idén választások lesznek, ráadásul, ha ezen a jobboldal győz, akkor a kilátásai tovább romlanak. Degens az ügy pozitív hozadékát abban látja, hogy most először hoznak majd egy precedens értékű ítéletet olyan esetben, amelyben a rendőrség nem csupán marihuánát, hanem anyanövényeket és dokumentációt is lefoglalt. A negatív oldal pedig többek között abban jelentkezik, hogy a klub eddigi megtakarításait a védelemre kell fordítani, és bár nem tervezik a bezárását, a kiesés és az eljárás miatt valószínűleg szüneteltetni kell a működést. A klub alapítója mégsem pesszimista, és még azt sem zárja ki, hogy a bíróság elfogadja az érvelésüket, és visszaszolgáltatja az elkobzott eszközöket. A Trekt Uw Plant részéről Joep Oomen minden segítséget megad, így közösen készülnek a bírósági szakaszra, és bizakodóak az ügy kimenetelét illetően. A CK olvasóinak pedig azt üzente: „Ha kannabiszt használtok, járjatok elöl jó példával, és mutassátok meg, hogy a marihuánát lehet felelősségteljesen használni. Ha meg tudjuk mutatni a kannabiszt nem ismerők számára, hogy nincs miért tartani a marihuánától, és felelősségteljes emberek számolnak be a fűhasználatukról, akkor a dolgok gyorsan meg fognak változni.”

Megosztom...