Megjelent a CK augusztusi száma

Három! Épp ennyi éve annak, hogy megjelent a Cannabis Kultusz magazin első száma – egy gyönyörű Orange buddal a címlapján. Bevalljuk, akkoriban mi is csak azt hittük, mindent tudunk a kenderről, az évek során azonban (tegyük hozzá: szerencsére) kiderült, hogy ez koránt sincs így, tanulnivaló akadt és akad a mai napig is bőven. Lassacskán sikerült felderíteni Európa és kis híján a világ marihuána-térképét, egyre mélyrehatóbban ismertük és ismertettük meg a kender gyógyászati potenciálját éppúgy, mint a benne rejlő ipari és gazdasági lehetőségeket. Igyekeztünk ott lenni és beszámolni a fontosabb drogpolitikai eseményekről, legyenek azok belföldiek, vagy nemzetköziek. Lapunk hasábjain keresztül világhírű kenderaktivisták, a hazai drogpolitika alakítói, elismert zenészek, művészek szóltak hozzátok, és fejtették ki álláspontjukat e témakörben is.

Hello Olvasó!

A továbbiakban is e szellemben folytatjuk a munkát, s bízunk benne, hogy sikerül hozzájárulnunk az egyre differenciáltabb gondolkodásmód terjedéséhez, reméljük nemcsak a kenderrel kapcsolatban.

Júliusban éppen ezért Pozsonyba utaztunk, hogy a liberális párt képviselőjét faggassuk a szlovák medikál marihuána program lehetőségeiről – tudniillik északi szomszédunk kormánya júniustól engedélyezte a marihuána alapú gyógyszerkészítmények forgalmazását. Kapva az alkalmon tettünk egy virtuális sétát a világ körül, hogy megnézzük és megmutassuk nektek, hol, milyen orvosi marihuána programok indultak az elmúlt bő évtized során.

S ha már világkörüli „túra”: canna+globe rovatunkban útnak indítottunk egy globális környezetvédelmi cikksorozatot, ha másért nem, hát a „zöld” okán mindenképp érdemes szót ejtenünk azokról a folyamatokról, amelyek befolyásolják bolygónk flóráját és faunáját.

„Kockázatok és mellékhatások” címet viselő sorozatunk utolsó, harmadik részében a rendszeres marihuána fogyasztás kognitív agyi funkciókra gyakorolt hatásairól olvashattok, majd kiderül, hogy a Parkinson-kór ellen is hathatós gyógyszer lehet-e a kender. Ennyi olvasnivaló után joggal érezhetitek majd úgy, hogy szükségetek van egy kávéra – ám amíg lefő, a koffeinről is megtudhattok egy s mást.

Lapunk utolsó harmada két interjút tartogat még számotokra: a Daath.hu, azaz a Magyar Pszichedelikus Közösség honlapjának főszerkesztőjével beszélgettünk, amiből többek között kiderül, kik azok a pszichonauták, míg Bérczesi Róbert az újjáalakuló hiperkarmáról, és az elmúlt három és félévnyi szünetről osztott meg néhány gondolatot. Ezt követően szokásunkhoz híven ajánljuk, hogy vegyetek részt kulturális programokon, nézzetek filmeket, olvassatok könyveket, és ami a legfontosabb: élvezzétek a nyarat – ha kedvetek tartja, építsetek magasbiciklit, és menjetek azzal a legközelebbi tóhoz!

Irány a jól ismert újságárus – vagy dobjatok egy mailt, ha szeretnétek előfizetni!

 


Ízelítő a Cannabis Kultusz 2011. auguasztusi számából:

DIPLOMÁCIAI ÜZENET
Szlovákiában engedélyezték
a marihuána alapú
gyógyszereket

Bő fél éve a hazai sajtóban is fel-feltűnt egy bizonyos Peter Kalist neve, aki Szlovákiában a Szabadság és Szolidaritás (SaS) párt parlamenti képviselőjeként egyre csak az orvosi marihuána program bevezetését, annak fontosságát hangsúlyozta. Az azonban minket is meglepett, hogy mire interjút kértünk tőle, az első fontos lépést már meg is tették: elérték, hogy az amúgy minden irányból feszülő négypárti kormánykoalíció megszavazza a kannabisz alapú gyógyszerek forgalmazását Szlovákiában. Kérésünkre Kalist azonnal reagált, és néhány napon belül fogadott is minket a szlovák parlamentben. Az egykori határállomáson véletlenül a CD felirat alatt suhantunk át – akkor még nem is sejtve, hogy valóban fontos diplomáciai üzenettel térünk majd haza.

 

A FÖLD UTOLSÓ SÓHAJA
A globális erdőirtás
következményei

Fák. Nemcsak szépek, megmászhatóak, de létfontosságúak is számunkra, és mindennek, ami él, hiszen szálas, égbe törő barátaink alkotják bolygónk tüdejét. A szén-dioxidot oxigénné alakítják, élőhelyet adnak, megkötik a lebegő port és egyéb szennyezőanyagokat, elhullajtott lombjukkal pótolják a talaj tápanyagtartalmát, valamint a többi növényhez hasonlóan nagy szerepük van a víz globális körforgásában is. Cikkünkben a világméretű erdőirtás szomorú történetét, az esőerdők fontosságát, azok pusztítását és az ebből fakadó következményeket boncolgatjuk, megvilágítva a tarolás mozgatórugóit.

 

PSZICHONAUTÁK A TUDÁS KAPUJÁBAN
Interjú a Daath.hu főszerkesztőjével – I. rész

Az idén 10. életévébe lépett Magyar Pszichedelikus Közösségnek megkerülhetetlen szerepe volt azon felismerés terjedésében, hogy még a legpotensebb hallucinogén szereknek is lehetséges jól megtervezett, tudatos, világ- és önismereti célú használata. A honlap első emberével a Daath-közösség történetéről és a pszichedelikus kultúráról beszélgettünk, majd a dizájner drogokra és azok szabályozási lehetőségeire terelődött a szó. Annál is inkább, mivel doktori címének megszerzéséig szokatlan álnév mögé rejtőző interjúalanyunk e témában is jártas, mi több: bizonyos tekintetben jóval előrébb jár, mint a többi szakértő.
 

KAPCSOLD FEL!
Bérczesi Róbert az újjáalakuló hiperkarmáról

Ha van nagy visszatérője a hazai könnyűzenei életnek ebben az évben, akkor az a hiperkarma – így, kis „h”-val. Bérczesi Róbert, a zenekar frontembere a július 21-i teltházas koncertjük után adott interjút lapunknak.

Hozzászólások

Új hozzászólás