Nemrég a Népszabi, majd a Fűnyíró készített interjút Ródler Norbert BRFK Kábszerosztály-vezetővel, amiből közelebbről megismerhettük a vietnami termesztők mindennapjait, örömüket-bánatukat és leginkább azt, hogy mi viszi rá őket, hogy távoli országokban tonnaszámra termesszék a füvet. Most a királyi TV ültette össze Ródlert és Zachert, hogy beszéljenek egy keveset a hazai marihuánahelyzetről.
A két jómadarat Süveges Gergő faggatta az M1 Ma Reggel című műsorában. A bevágott videó alatt a narrátor gátlástalan vadkenderezéséért kárpótolnak a képek a vietnami ültetvényekről, majd a vendégek hamarosan belecsapnak a lecsóba. A sikeres akciókat fejtegető melldöngetés után Ródler érdekesebb vizekre evez és tisztázza, hogy a hatályos törvényeink szerint mennyi is az annyi: 1-5 tő kannabiszt csekély mennyiségként, 6-100 tő palántát alapeseti mennyiségként, 100 tő fölött jelentős mennyiségként kezeli a törvény.
Zacher nem köntörfalaz, kijelenti, hogy a használók jelentős részének van otthon növénye, hiszen bárki számára legálisan megvásárolhatók a termesztéshez szükséges eszközök, majd ezt megfejeli azzal a gyakran hangoztatott becslésével, miszerint egy átlagos hétvégén körülbelül negyedmillió magyar gyújtja meg a békepipát, avagy a gyógycigit. Az elterelés hasznát vitató toxikológus elmondja, hogy a rendszeres fogyasztók túlnyomó többsége egyáltalán nem kerül kezelésbe, hiszen tudja, hogy mire számíthat a fűtől, ezért csak akkor érheti meglepetés, ha a megszokottnál potensebb vagy felütött anyagba botlanak. Tessék, egy újabb érv a saját használatra termesztés mellett: aki maga nevelte növénnyel él (vissza), nem teszi ki magát az újdonság esetlegesen kellemetlen varázsának!
Miután az urak elnevetgélnek azon, hogy a growshopokban kapható berendezések paradicsomtermesztésre is tökéletesen alkalmasak, Ródler ismét kinyilatkoztatja a rendőrség kiemelt feladatát drogügyben: „Egyértelműen nekünk a kínálat csökkentése kell, hogy legyen a célunk, ez pedig az ipari méretű ültetvények felderítése!"
Ehhez Zacher hozzáfűzi, hogy a rendőrségnek nem is lehetne célja az említett negyedmillió fogyasztó vizeletének vizsgálata, ugyanennyi eljárás kezdeményezése és végül a Tolna megyényi delikvens elterelésbe küldése, hiszen összeomlana a rendszer.
Mit lehet mindehhez hozzátenni? Ha a fogyasztók üldözése a BRFK kábítószerügyi vezetője és az ország elsőszámú toxikológusa szerint is röhej, akkor esetleg nem kéne diszkórazziákat tartani és bűnözőként kezelni azokat, akik maximum öt tő növényt nevelgetnek otthonukban, saját használatra!
kíváncsi vagyok...
Láttam a tv-ben. :) Ezek együtt ketten mindig okosakat mondanak, bár... ha ennyire egyet értenek abban, hogy nem kéne a fogyasztókat cseszegetni, akkor ne csak beszélgessenek róla, hanem cseszegessék a döntéshozókat .
Egyébként akkor is (reggel), most is és régebben is tetszett a sűrűn emlegetett "negyedmillió" (amit egyébként reálisnak tartok). Remélem legalább a negyede kint lesz vasárnap négy körül a Nagyréten!
Béka! És mindenkinek öt tövet!
Elterelés mi? Hova?
Az a negyedmillió (hétvégi) fogyasztó azért nem kerül és ne is kerüljön elterelésbe, mert semmi dolga ott. Leginkább mert problémamentes fogyasztó! Javaslom megtanulni és használni e szakkifejezést az uraknak is. Nagyjából 22 év sörözés után kijelentem, hogy problémamentes, rendszeres alkohol (tehát tudatmódosító hatású drog) fogyasztó vagyok, és köszönöm, nem kérek semmilyen terelést, de ha lehet még közútit se!
Mindig csak a duma...............
Emberek ezt mi mind tudjuk amit elmondtatok,már megint csak a szokasos dumát nyomjátok, mint mindig hogy így büntetni kéne meg úgy büntetni kéne.
De mikor fogtok beszélni is valami értelmes dolgot, megmondom én sose.Ja és egy két szót a legalizálásról is, radikális törvényváltozás kéne ahoz hogy itt valaha is legális legyen a fű (marihuana).
törvény
Nem kell semmilyen radikális törvényváltozás, egyszerűen ki kell húzni a füvet (THC-t) a tiltólistáról és szakértőkre bízni a szabályozás részleteinek kidolgozását. Ezután jöhet egy kis társadalmi fejtágítás, hogy Mari néni és Józsi bácsi ne ettől várja a világvégének eljövetelét, aztán szevasz. És szép lassan rájönne a nép, hogy a dílereken kívül mindenki jól járt...