Egy kellemes reggeli, aztán körülnézünk a médiasátorban. Nem sok infot tudunk meg, ami meglepne minket, interjú egy művésszel sem lehetséges, fotókat pedig csak az első három szám alatt lehet készíteni. Nyugtázzuk, irány a strand, majd a Reggae University. Itt egy előadást hallhattunk a House of Rastafari mozgalom képviselőjétől, főbb hitelveikről. Az előadás után egy gyors felhívás egy kis elmélkedés-keringőre és máris a mozgalom sátrában találjuk magunkat. Diktafon, kamera forog, megtudhatunk mindent az egykor Etiópiát gyarmatosítani akaró Itália raszta fiaitól. 34 perces elmélkedésünket követően, rádöbbenünk, hogy igyekeznünk kell, hiszen következik az egyik legérdekesebb beszélgetésünk a fesztivál alatt. Diktafon, fényképezőgép, szótár. Nyelvi nehézségeinket enyhíti, hogy interjúalanyaink nagyon jól gesztikulálva kísérik a dallamos spanyol mondataikat. Megtudjuk, hogy ők 5-6 különböző növényt termesztenek a Barcelonától nem messze lévő hegyekben, kizárólag saját termesztésre. Megrökönyödünk, hogy egy gramm jóságért Barcelonában 3-10 euro közt juthatunk hozzá, ez utóbbi inkább a turistáknak szánt ár. Csak közbevetném, a fesztiválon 10 eurónál kezdődött az ár, de kínáltak Mars szeletre elegendő csokialapanyagot is egységenként 20 euróért. Az interjú részleteit nem szeretném nagyon ecsetelni, mert nem sokára olvasható lesz lapunkban is. A beszélgetés során előkerült egy vaporizátor is, méghozzá nem a kézi, hanem a számunkra a Cañamo sátorból már ismerős fajta. Többszemélyes fóliahengerbe csavart kannabisz-gőz az eddig ismert legkevésbé káros szent növény fogyasztási mód. Közben érkeztek a szomszédból is, és az interjú átvedlik igazi baráti beszélgetésbe. Majd ajándék portrékával térünk vissza a bázisunkhoz, a zuhanyzó mellett balra. Közben bájos kolléganőnk is magához tért délutáni siestájából irány a Marley nap.
 

Két spanyol banda vezeti be az estet, nos, nem tudom milyen a reggae felhozatal Spanyolországban, de én kapásból tudnék két autentikusabb roots bandát említeni, amelyek jobban illettek volna Ziggy Marley-ék elé. Már kezdődik is. Pontosan kiírás szerinti kezdés, a sosem hallott spanyol és jamaicai pontosság.  A koncert, nos... Ziggy Marley a színpadon, egy gitár és egy mikrofon, semmi hype, számok egymás után sorban, egy kicsit hakni íze van. Azon gondolkodom, hogy az ifjú Marley vajon melyik lemeze után felejthette el, hogy mikor bejön, illik köszönni. Egy szó, annyi sem hagyja el az ajkát feleslegesen, csak énekli a számokat. Az első 10 szám után már kínosan érezzük magunkat, inkább valami kaja után nézünk. A nagyszínpadtól a legrövidebb út a Free Yard nevű helyszínen át vezet, ahol a nagy koncertek ideje alatt sem állt meg az élet, hanem különböző soundok és selectorok tolták a talpalávalót nem egyszer 50-80 ember legnagyobb örömére. Itt meglepetésünkre, Selecta Petardo játszott, akit egyébként a médiasátorban ismertünk meg. Nagyon jó kis UK Dub szettet rakott össze a venezuelai újságíró - selector, szóval addig a pontig meg is választottuk a nap emberének. Időközben összefutunk Luciano-val egy gyors fényképezkedés, és üdvözlet átadás Empress Ayeolától, akivel együtt nőttek fel Jamaicában. Tudjátok, mi történt eközben? Rita Marley elénekelt talán két számot, és ahogy jött úgy távozott. Ezek után Fedél Nélkülös kollégám úgy döntött, hogy nincs más hátra, mint előre, az ágyba. Mi CK-sok kitartottunk még, és nem bántuk meg. Bár Ky-mani helyett majdnem Kimarad Marley lett, a fotókészítési lehetőséget bebuktuk.  Viszont szemünkben visszaállította a Marley becsületet. Nagyon energetikus, mindent vivő előadásmód, pull up pull up hátán, persze nem keveset merítve édesapja örökségéből. No Woman No Cry, Is This Love, One Love. Nagy előnye Ky-mani - nek Ziggy-vel szemben, hogy hangja nem hasonlít annyira apjáéra, így ezek a "feldolgozások" jobban ütnek, mint Ziggy showja. A hangszálak dolgoznak, a Rototom nagyszínpad küzdőtere pedig tele emberrel, a levegő pedig, mintha egy nagy csokifelhőbe burkolódzott volna. 

Felemás nap volt ez, és egyre inkább éreztük, hogy egyre kevésbé bírjuk a pörgést, már elég nehézkesen másztunk az autó felé valamikor 3.20 körül, amiről tudjuk, hogy mit jelent a magyar blues berkében. Az autónál még eszünkbe ötlik: a dub stationben AbashantI a fellépő, nos gondolkodásra idő sincs, gyorsan vizet veszünk magunkhoz és irány a basszusok világa. Mikor odaérünk, még a Blackboard Jungle sound tolja, de már AbashantI is készenlétben. Az első dal egy ska nóta és még sosem hallottam ilyen basszust és szubbasszust egy ska számban. Aztán klasszikus - klasszikus hátán, Dennis Brown, John Holt, Abyssinians, az öreg igazi old - school style-ban tolja, egy mikrofon, egy lemezjátszó, néha egy effekt közbeékelése. Minden szám egy "must of pull up seen" üvölti a mikrofonba és tényleg, a számok legalább kétszer kezdődnek újból és újból. Ez is ütött, de tényleg ideje lefeküdnünk, és lélekben felkészülünk a Rotototom számunkra utolsó napjára, nem mással, mint Capletonnal.